Rólunk
13 éve még eszembe sem jutott, hogy egyszer éttermet vezetek. Teljesen más területen dolgoztam, aztán egyre inkább elkapott a vendéglátás világa. Eleinte inkább üzletnek indult, mára viszont szerelem lett – mert jó látni a vendégek mosolyát, hallani a “hű, ez finom!” mondatokat, és együtt örülni a férjemmel, hogy működik a családi vállalkozásunk.
Az évek alatt rengeteg tapasztalatot szereztünk: jártunk fesztiválokon, roadshow-kon, csapatépítőkön, üzemeltettünk büfét – de a legnagyobb büszkeségünk mégis a saját kifőzdénk, ahol évek óta ugyanazzal a csapattal, (néhány új taggal kiegészülve) dolgozunk. Nálunk a vendégek mellett a kollégák is fontosak – hiszen jó hangulat nélkül jó étel sincs.
A recepteket eleinte a klasszikus “nagyi-féle” könyvből vettük, de ma már saját ötleteink alapján is főzünk. Figyelünk az egészséges, mégis házias ízekre, hogy levegyük a főzés terhét a családokról – úgy, hogy közben megmaradjon az az érzés: “Mintha otthon készült volna”.
A Mamakajánál biztos lehetsz a minőségben, a szakértelemben és abban, hogy minden fogás szívből készül.
Próbáld ki mihamarabb, és kívánunk hozzá jó étvágyat!
Botka-Árkus Ágnes (tulajdonos)

Kiemelt termékeink
Opciók választása Ennek a terméknek több variációja van. A változatok a termékoldalon választhatók ki
Rendelési idő: Hétfő - Péntek | 09:00 - 14:30-ig
MAMAKAJA MENÜ
-

A menü – HÉTFŐ – Zöldségleves, Káposztás tészta
2.100 Ft Kosárba teszem -

A menü – KEDD – Magyaros burgonyaleves, Tejfölös zöldbabfőzelék pörkölttel
2.100 Ft Kosárba teszem -

A menü – SZERDA – Borsóleves, Bolognai spagetti
2.100 Ft Kosárba teszem -

A menü – CSÜTÖRTÖK – Erőleves, Székelykáposzta
2.100 Ft Kosárba teszem -

A menü – PÉNTEK – Húsleves, Rántott csirkeszárny rizi-bizivel
2.100 Ft Kosárba teszem -

B menü – HÉTFŐ – Zöldségleves, Rántott gomba dollárburgonyával
2.600 Ft Kosárba teszem -

B menü – KEDD – Gulyásleves, Mákos guba vaníliasodóval
2.600 Ft Kosárba teszem -

B menü – SZERDA – Krumplis gombócleves füstölt szalonnával, Körömpörkölt főtt burgonyával
2.600 Ft Kosárba teszem -

B menü – CSÜTÖRTÖK – Sütőtökkrémleves, Jércemell erdei gombás szószban párolt rizzsel
2.600 Ft Kosárba teszem -

B menü – PÉNTEK – Húsleves, Rántott csirkecombfilé rizi-bizivel
2.600 Ft Kosárba teszem -

A menü – teljes hét – RENDELJ MEG 1 HETET ÉS INGYEN KISZÁLLÍTJUK!
10.500 Ft Kosárba teszem -

B menü – teljes hét – RENDELJ MEG 1 HETET ÉS INGYEN KISZÁLLÍTJUK!
13.500 Ft Kosárba teszem